KiBu-ként hiszünk abban, hogy a különböző kompetenciák és tapasztalatok ötvözése szükséges, hogy a lehető leginnovatívabb megoldásokkal álljunk elő.

Évek óta rendszeresen dolgoztunk együtt szabadúszó tehetségekkel, mentoráltuk Talent és Lift programjaink résztvevőit és segítettük startup-ok útját a kezdetektől, hogy később a hazai vagy akár a nemzetközi színtéren is az innovációs ökoszisztéma értékes szereplőivé válhassanak.
Most gondoltunk egyet és egy kicsit feje tetejére állítottuk megszokott működésünket.

A technológia mellett nagy hangsúlyt fektetve az üzleti szempontokra is, kísérleti jelleggel bevezettük a kockázati tőke befektetői világban jól ismert módszertant. Elindítva saját Entrepreneur in Residence programunkat iparági mentorunk, vagyis az entrepreneur segítségével egy jól meghatározott ügyféligényt járunk körül, aki segíti az adott szektor mélyebb megértését és problémáinak feltérképezését, hogy végül azokra technológiai tudásunkkal választ adhassunk.

Decemberben induló Első EIR projektünk  a csomaglogisztika mindennapi működésének optimalizációja köré épült. Ennek támogatására és csapatunk mentorálására kértük fel Illés Zoltánt, a Magyar Posta Zrt. és az OTP Oroszország korábbi vezérigazgatóját, aki iparági szaktudását, vezetői kompetenciáit és az INSEAD-on elvégzett MBA képzést kamatoztatva sikeresen lépett fel a projekt championjaként.
A közös munka során Zoltán az elengedhetetlen growth mindset és agilis működés képviselete mellett aktívan részt vett a napi munkafolyamatokban is. A mentorunk által projektbe bekerülő egyedülálló üzleti szemlélet segítette a csapatot reális célok megfogalmazásában, azok elérésében és a felmerülő akadályok leküzdésében. A 6 hónapig tartó együttműködés alatt a szektort testközelben is megismerhettük, és egy jól strukturált fejlesztési folyamat során eljutottunk a kutatástól az ügyfélközpontú tervezésen át az élő demóig. Célunk volt egy innovatív, előremutató és hatékony megoldás fejlesztése, melyet végül a piac is validált, sikeresen mutattuk be fejlesztett rendszerünket ügyfelünknek.

Első EIR programunk lezárását követően elmondható, hogy maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, általa tökéletesen üzleti értéket teremtő innovációt alkottunk. A profi csapatmunkának köszönhetően az üzleti koncepcióval együtt fejlődött a technológiai megoldás, így végül egy kézzel fogható, skálázható, piacközeli megoldás született. Ezúton köszönjük Illés Zoltánnak az nélkülözhetetlen támogatást az első EIR projekt során!

A KiBu, mint a T-Systems Innovációs Laborja az EIR keretében egy, a T-Systems termékportfólióját bővítő termékkoncepciót készített. Emellett a módszertan abszolút sikeresnek bizonyult, így beemeljük állandó működésünkbe, előreláthatólag pedig az év második felében indítjuk el következő Entrepreneur In Residence felhívásunkat.